Idegesítő vlogger szokások

Sziasztok! Anno már írtam nektek egy olyan posztot, melyben azokat a dolgokat soroltam fel, amik engem személy szerint zavarnak egy-egy blogban, bejegyzésben, ezt itt elolvashatjátok. A napokban azonban “nagytakarítást” tartottam a Youtube fiókomban lévő feliratkozások között, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mennyi oka is van annak, hogy egy-egy csatornáról leiratkoztam. A mai bejegyzésben ezeket…

Blogtekintő – Piffeny

Sziasztok! Most először sikerült úgy megcsúsznom az aktuális Blogtekintővel, hogy nem tudtam kitenni a bejegyzést pénteken. Ami végül is nem túl nagy baj, ugyanis arra jutottam, kicsit változni fog ez a sorozat, és nem hetente, hanem havonta egyszer fogok vele jelentkezni – ez azért szükséges, mert nekem elég sok melóm van egy ilyen poszt megírásával,…

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Én és a házimunka

Sziasztok. 🙂 Bár egy nap csúszással, de meghoztam én is a következő VKP posztot, melynek a témájáról órákig tudnék beszélni, ez pedig nem más, mint a házimunka / takarítás, és ahogyan én csinálom. A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy olyan kezdeményezés, mely keretein belül számos blogger egyszerre ossza meg a véleményét az olvasóival egy előre kiválasztott témában. …

Hűtőmágnes emlékekkel

Sziasztok! Aki követett már engem a másik blogomon is, az tudhatja, hogy nagyon szeretek kreatívkodni, DIY dolgokat alkotni. Sajnos mostanában se időm, se kedvem nem volt hozzá, azonban valamelyik nap jött az ihlet, és elkészítettem a saját emlékeimmel ellátott hűtőmágneseimet, amikről szólni fog ez a mai poszt. Mivel nagyon szeretek fotózni, egy-egy kirándulás alkalmával több…

Fogjunk össze! – Én és a blogolás

Sziasztok! Kicsit több, mint két hete hirdettem meg a blogomon az általam kitalált Fogjunk össze! bloggerkihívást, melynek keretén belül a mai napon remélem, sokatokkal együtt posztolom a saját bejegyzésemet, melyben a blogolásról lesz szó. Több, mint 7 éve vagyok jelen a blogvilágban, mióta is a blogolás a legnagyobb hobbimmá nőtte ki magát. Voltak ugyan szünetek,…

Blogtekintő – Kincsesfüzet

Sziasztok!   Péntek = Blogtekintő! Szerintem nem lepek meg senkit azzal, hogy ma is egy újabb Blogtekintő rész következik, egy újabb számomra igen kedves bloggerinával. A Blogtekintő egy hetente jelentkező sorozat, melynek keretén belül minden héten bemutatok egy-egy, számomra nagyon kedves blogot, valamint, hogy még jobban megismerjétek a bloggereket, olvashattok velük egy mini interjút is.…

Az utóbbi pár napom…

Sziasztok! Az utóbbi időben picit eltűntem, Instagramon se voltam túl aktív, de ennek meg van az oka, ami szerencsére pozitív töltésű. Párom múlt héten szabadságon volt szerdától, mi pedig kiélveztük ezt, sokat bicikliztünk, fotóztunk, és próbáltuk kiélvezni a nyári napsütést, ami nekem picit nehezen megy, lévén, hogy nem szeretem, nem bírom a meleget, és ilyenkor…

Blogtekintő – High heels & cakes

Sziasztok! Ha péntek, akkor Blogtekintő – ma ismét egy olyan bloggert mutatnék be nektek, akit több éve olvasok, és már az első elolvasott posztja után a kedvencemmé nőtte ki magát.  A Blogtekintő egy hetente jelentkező sorozat, melynek keretén belül minden héten bemutatok egy-egy, számomra nagyon kedves blogot, valamint, hogy még jobban megismerjétek a bloggereket, olvashattok…

Bútoraim.hu kívánságlista

Sziasztok! Mindig is az a fajta ember voltam, aki szeret listákat írni, pontokba szedni dolgokat, kívánságlistákkal előrukkolni. Ez utóbbi nem csak azért jó, mert így látom magam előtt, mire is vágyom, hanem akár egy-egy szerettünk is tud belőle inspirálódni, és születésnapra/karácsonyra/egyéb eseményre olyan ajándékkal lephet meg minket, amire vágyunk. Legutóbbi célpontom a bútoraim.hu webáruház volt, ahonnan…